Sziasztok! Újra itt. :) Remélem tetszik a blog új kinézete, mert elég sokáig tartott megcsinálni, és remélem ez már nem unalmas. Bevallom, nekem tetszik...Jobban, mint az előző! Kérném a véleményeket, hogy kinek hogyan tetszik most! :) Jó olvasást! x
... "- Ő az. - szipogott, és rám nézett." ...
- De.. De azt még is hogyan? - kérdeztem, bár nem vártam rá választ.
- Nem tudom, de itt az ideje, hogy kiderítsük. - letörölte a könnyeit az arcáról, és felállt a fürdőkádról.
- Gyere el velem! Megkérdezzük tőle együtt. - vetettem fel az ötletet.
- Biztos vagy benne, hogy ott kell lennem?
- Igen, legalább újra láthatod őt! Nyugi, menni fog minden. - mosolyogtam, és megsimogattam a vállát.
A beszélgetésünket a telefonom zavarta meg. Harry hívott.
- Harry az.
- Hangosítsd ki légyszi. - mondta.
Felvettem a telefont, és kihangosítottam.
- Szia! - köszöntem bele a telefonba.
- Szia drága. Mikor jössz ki? Már itt vagyok a házatok előtt. - a hangja nagyon boldog volt.
- Körülbelül 5 perc és megyek.
- Rendben. Csók. Szia. - és letette.
Ránéztem Louisra, aki idegességében törtelte az ujjait.
- Na készen állsz? Mehetünk?
- Igen. Azt hiszem.
Mentünk kifele, de párszor Louis megállt, mert nem volt biztos benne, hogy jó ötlet neki is jönnie.
* Harry szemszöge*
Nagyon vártam már, hogy Lisa kijöjjön, és hogy végre láthassam. Ám amikor kijött, jött vele valaki. Valaki? Hiszen ez a valaki Louis Tomlinson a volt legjobb haverom. De várjunk.. Ő mit keres itt?
Már csak annyit vettem észre, hogy megölelt. De miért? Hiszen a szüleim azt mondták, hogy nem akart már a barátom lenni, és hogy azt üzeni nekem, hogy hagyjam békén. Most akkor mi is van?
Furcsa volt, hogy ennyire megölelt, de azért picit visszaöleltem én is, mert bevallom hiányzott nekem. De ő sírt is. Azaz szerintem, mert elég sűrűn szipogott miközben ölelt.
- Nagyon hiányoztál. - mondta, miközben elengedett és letörölte a könnyeit.
- Te is, de nem értelek. Nem te akartad azt, hogy hagyjalak békén? Anyáék ezt mondták nekem.
- Én soha nem mondtam ilyet! Nekem meg azt mondták, hogy... Te.. meghaltál. - sóhajtott egyet.
- Ezt tényleg nem értem. A szüleim akkor el akartak minket választani.. De miért?
- Azt hiszem van egy ötletem. - kezdett bele a mesélésbe, miközben Lisat átöleltem. - Mindig magamra vállaltam azokat a dolgokat amikbe nem kellett volna bele keveredned. Hadd ne kelljen most felsorolnom..De egy enyhébb verzió a piálás.
- Komolyan magadra vállaltál mindent? - döbbentem le.
- Igen. Nem akartam, hogy téged szídjanak le otthon. - mosolygott halványan.
- Hogy én mennyire köszönöm.. - néztem rá könnyes szemekkel.
- Ez természetes, barátoknak bármit! - nevetett, és megveregette a vállam.
- A közös terv még mindig áll, ugye? - mosolyogtam.
- Hát persze, nem felejtettem el. Viszont most megyek, magatokra hagylak, végülis randizni mentek, én nem kellek oda. Majd mi is lebeszélünk egy találkozót, aztán akkor kibeszélünk magunkból mindent. - nevetett. - A számom még mindig ugyanaz, mint régen, úgyhogy bármikor elérsz.
- Rendben. Örülök, hogy összefutottunk. - öleltem meg még egyszer.
Ölelés után Louis vissza ment a lakásba, mi meg elindultunk sétálni.
Elérkezett az az idő, amikor a blogom trailer-jét sikerült feltennem ide, amikor sikerült rá időt fordítani! Remélem tetszik nektek, és kis bejutást kaptok a blogom folytatásába! :) Remélem ezek után is olvasni fogtok, és tetszeni fognak a következő részek!
... "Harrytől jött egy üzenetem." ...
Leírta, hogy találkoznunk kéne, mert már régen láttuk egymást. Persze, hogy igent mondtam, úgyhogy elkezdtem készülődni. Mivel most nem volt kedvem egybe részes szoknyát felvenni, ezért rövidgatyánál maradtam.
Miközben rohantam a fürdőbe Louis leállított.
- Csak nem bepasiztál? - kacsintott és huncúton vigyorgott.
- Haha. Vicces. El fogok késni! - mondtam kissé idegesen.
Azért sem engedett, inkább elkezdett bökdösni.
- Na addig nem hagylak amíg el nem mondod hova mész.
Sóhajtottam, mert beláttam, hogy tényleg nem fog békén hagyni.
- Pasizni. Na most már készülődhetek tovább?
- Igen. - kajánul vigyorgott.
Bementem a fürdőszobába sminkelni, de nem telt el pár perc és Lou megint ott volt mellettem.
- Most mit szeretnél tudni? - néztem rá unottan a tükörből.
- Azt, hogy mi a neve. - nevetett.
- Harry Styles. Miért?
- Harry Styles? - kérdezett vissza meglepődötten.
- Igen, de miért ilyen furcsa?
- Ááá semmi. - mondta feszülten.
- Te titkolsz előlem valamit.
- Én? Dehogy is.
- De igen. Mondd el, honnan ismered.
- Rendben. - sóhajtott, leült a kád szélére és mesélésbe kezdett. - Harryt kiskorom óta ismertem. Iskolába is mindig együtt lógtunk, meg amikor tehettük akkor is. Egyik nap nem jött be a suliba, és azután se meg azután se. Szülei nem nagyon csíptek engem, mert mindig amikor bajba keveredett Harry a szüleinek azt hazudtam, hogy én vittem bele mindenbe, csak hogy ne Harry kapjon érte. Szóval nagyjából már egy hete nem jött suliba, amikor aggódni kezdtem érte, és a suliba se tudott senki semmit. Felhívtam Harry anyukáját, hogy miért nem jön suliba Harry már egy hete, mire azt mondták nekem, hogy meghalt, és hogy én tehetek róla.. Akkor összedőlt bennem minden, mert ő volt a legjobb haverom, meg is fogadtuk, hogy ha elvégezzük a sulit, mindent megteszünk azért, hogy énekesek lehessünk. Egy bandában. - sóhajtott egyet, aztán folytatta. - De lehet nem is ugyanarról az emberről beszélünk.
Engem ez nagyon lesokkolt. Mennyire aranyos már Louistól, hogy védte Harryt, viszont őt hibáztatták a halála miatt.
- Sajnálom, ez igazán fájdalmas történet. - öleltem meg, mert szegény a könnyeivel küszködött.
- Köszönöm. És tudnál róla mesélni, hogy hogy néz ki, vagy esetleg egy képet mutatni róla? - kérdezte.
- Azt hiszem van egy kép a telefonomban. - kerestem közben. - Á meg is van. Ez akkor készült, amikor egyszer együtt sétáltunk. - megnyitottam a képet, és megmutattam neki.
Csak szorongatta a telefonom, és a cseppek folytak le az arcán.
- Ő az. - szipogott, és rám nézett.
