... "Nem tudnék most egyedül aludni." ...
** MÁSNAP **
* Nikolas szemszöge *
Amikor felkeltem úgy döntöttem írok Caranak egy üzenetet, hogy találkozzunk. Beleegyezett, úgyhogy elkezdtem készülődni. Hamar elkészültem, úgyhogy el is indultam a háza felé, mert sétálni fogunk menni.
Amikor odaértem ő így várt:
Istenem de gyönyörű.
- Szia! - köszöntem neki izgatottan.
- Szia. - mosolygott.
Elkezdtünk sétálni, egy ideig csak csendben mentünk egymás mellett. Elég kínos volt, de nem tudom, hogy miért csinálom ezt.
- És mesélj magadról. - mondtam neki.
- Cara Delevigne vagyok modell, és 25 éves. Imádok táncolni, és modellkedni. Ez az életem. Szeretnék veled jobban megismerkedni, mert szerintem jól néznénk ki egymás mellett, és összeillenénk.
- Értem. - mosolyogtam bizonytalanul. Kicsit egoista a csaj, de szerintem igaza van. És .. még mindig bejön.
- Most mesélj te magadról. - nézett rám.
- Hát.. Takács Nikolas vagyok, 27 éves. Imádok énekelni, a zene a mindenem. Van egy barátom, csaj de a legjobb barátom. Szerintem nagyon szép, és kedves.
- Tudsz mutatni egy képet róla? - vágott közbe.
- Persze, azt hiszem van képem róla. - elővettem a telefonom és keresni kezdtem a kedvenc képem róla. Áá meg is van. - Ő az. - mutattam neki.
- Értem. Hát.. mondhatok egy őszinte véleményt? - nézett flegmán a képre.
- Ööö.. persze mondd csak.
- Szerintem ez a csaj ribanc. Nagyon úgy néz ki. Meg hát szerintem egyáltalán nem szép, inkább bűn ronda. - nevetett.
Erre nem tudtam mit mondani, csak lefagytam. Aztán eszembe jutottak a dolgok és észhez tértem.
- Tudod mit? Szerintem te vagy a ribanc. A legjobb barátomról beszélsz, felfogtad? Azt hiszem itt be is fejeztem. - ennél a mondatnál elfordultam a másik irányba és kapkodtam a lábaimat.
- Várj, nem úgy gondoltam. - ordított utánam.
- Nem érdekel! - ordítottam vissza, és gyorsan leráztam mielőtt még utol tudott volna érni.
Amikor hazaértem letusoltam, és befeküdtem az ágyba. Nem tudtam aludni, csak azon tudtam gondolkozni, hogy valamit nagyon elrontottam, és megbántottam valakit. De vajon kit, és mivel?
... "Megbeszéltünk egy időpontot és elkezdtem készülődni." ...
Nagyon ideges vagyok. Miért akart ilyen sürgősen találkozni velem? Elkészültem, és mivel esett az eső, ezért picit jobban beöltöztem, mint eddig.
Aztán Maite elkapott.
- Hát te hova készülődsz? - mosolygott sejtelmesen.
- Nikolas hívott, hogy feltétlenül beszélnünk kell. - teljesen póker arccal válaszoltam neki.
- És ennek nem örülsz? Lehet elmondja, hogy mégis szeret. - nevetett.
- Aha, szerintem is. Álmomban esetleg. - sóhajtottam. - Na de most megyek. - elköszöntem, aztán elindultam egy kávézó felé.
Úgy beszéltük meg, hogy előtte találkozunk, és elmegyünk valami nyugis helyre beszélgetni. Hát kíváncsi leszek erre. Amikor odaértem ő így fogadott:
- Szia. - köszönt nagyon boldogan, megölelt, aztán elindultunk.
- Szia. - erőltetve mosolyogtam.
Nem azért nem mosolyogtam, mert nem szerettem volna vele találkozni, hanem azért, mert így még jobban szerelmes leszek belé. Elérkeztünk a csendesebb helyre, és leültünk a padra.
- Szóval miért hívtál? - kérdeztem kis kedvességgel a hangomban.
- Mivel csak benned bízok meg, ezért tanácsot szeretnék kérni tőled.
- Rendben, mondd csak.
- Van egy lány, nagyon tetszik. Szerinted szép?
Elővette a telefonját és megmutatta a képet.
- Igen nagyon szép, remélem, hogy nem fog átvágni téged. - mosolyogtam fájdalmasan, aztán ránéztem a tájra.
- Köszönöm, te vagy a legjobb barátom! - megölelt.
- Ez természetes, rám bármikor számíthatsz! - vissza öleltem, de közben rázott a hideg.
- Fázol? Elinduljunk haza? - kérdezte.
- Igen, az jó lenne.
Próbáltam mosolyogni, és nem elsírni magam. Hazakísért, és elment. Én bementem a házba, és rohantam fel a szobámba. Amikor felértem becsaptam az ajtót, és bevetettem magam az ágyba. Elkezdtem gondolkozni, aztán kijött rajtam a fájdalom, és sírtam amennyire csak tudtam. Hangos lépteket hallottam ezután, aztán azt, hogy valaki bejön és megölel. Liza illatát elég gyorsan fel lehet ismerni, ezért visszaöleltem.
- Mi a baj hugi? - szorított. Mindig huginak szokott hívni, pedig én vagyok az idősebb. Azt mondta azért szokott Hugizni, mert azt, hogy Nővérkém, azt sokáig tart kimondani. Igen.. Ez a Liz logika. Ránéztem és sírva csak annyit tudtam mondani:
- Nikolas.
- Mit csinált? Bántott? - kérdezte ijedten.
- Nem. Össze fog jönni egy lánnyal. - sírtam.
- Jajj, ne mondd hogy bele szerettél.
Én csak félre húztam a számat, és elkezdtem megint sírni.
- Nyugi, idővel minden megoldódik! - nyugtatott.
Semmi sem lesz úgy, ahogy elterveztem.
- És hogy lenyugodj.. - lerohant, aztán feljött egy tábla csokival. - .. ezért ezt most szépen megeszed itt előttem, mert addig nem megyek el! Tudod, a csoki boldogság hormonokat termel. - mosolygott, és vékonyított hangon mondta az utolsó mondatot, mert ezt mindig az én Drága Keresztanyukám szokta mondani, hogy hogyha szerelmi bánatom van, egyek csokit, mert az mindig segít.
Ezen nem tudtam nem nevetni. Végre pár pillanat ameddig elfelejtem Nikolast.
- Végre mosolyogsz. - ő is mosolygott.
- Igen. Hála neked. - megöleltem, és adtam az arcára egy puszit. - Köszönöm.
- Nem kell köszönnöd, ezért vannak a rokonok. - nevetett.
Az este többi része arról szólt, hogy Louis megint felvidított, mert favicceket mesélt, és mivel nem röhögött senki a viccein, csak én ezért ez elég hülyén jött ki. De legalább mosolyogtam, amiért a többiek is felfelé görbítették a szájukat. A mai éjszakámat Maitevel töltöm, mint a régi szép időkben. Nem tudnék most egyedül aludni.
... "Hát az úgy volt.. - kezdett bele a történetébe, én pedig minden tekintetemet rá szegeztem." ...
- .. hogy épp mentem át az úton, aztán egy dudálást hallottam és egy csattanást. Azután nem emlékszem semmi másra, csak hogy itt fekszek és keltegetnek. - húzta félre a száját. - Utálok kórházba lenni.. - sóhajtott.
- Pedig ha meg akarsz gyógyulni akkor itt kell maradnod, és meg akarsz gyógyulni! - szóltam rá komolyan.
- De nekem az is elég ha láthatlak. - mosolygott picit szomorú fejjel.
- De ne legyen elég. Legyen elég az, hogy itt is vagyok közben kapod a gyógyszereket, meg a kezeléseket és gyógyulgatsz. - mondtam aggódóan, és megfogtam a kezét.
- Köszönöm, hogy eljöttél. - mondta, és egy puszit lehelt az arcomra.
Látszott rajta, hogy fáradt volt, meg fájlalta a lábát. Nem csodálom, mivel eltörött neki. Szegény.
- Fáradt vagy? - kérdeztem.
- Igen, de ugye nem mész el?! - kérdezte ijedten.
- Nem, dehogy is. Hoztam magammal ruhát, pár napig tuti itt leszek veled. - mosolyogtam.
- Akkor alszol velem? - nevetett.
- Igen persze.
Odafeküdtem mellé, és elaludtunk egymás karjaiban. Jó volt újra látni őt, és látni, hogy nincs akkora súlyos baja. Az éjszaka közepén felijedtem, és azt vettem észre, hogy folyik rólam a víz, és tiszta könny az arcom. Szegény Liam is felijedt, mert sikítottam egy kicsit.
- Nyugi itt vagyok, nincs semmi baj! - ölelt meg szorosan.
- Olyan rossz volt.. - sírtam el magam.
- Nyugi, már vége, nem történt meg! - nyugtatott.
- Köszönöm!
- Ez természetes. - mosolygott rám.
Az éjszaka hátralévő részében már nem ébredtem fel, de úgy aludtam vissza, hogy Liamet nagyon erősen szorítom.
* Elly szemszöge *
Amikor felkeltem éreztem valami jó illatot a konyhából. Lementem és teljesen meglepődtem. Az fogadott, hogy Char és Louis együtt főzőcskéznek.
- Jó reggelt! - mondtam nevetve.
- Neked is! - mondták egyszerre. Annyira aranyosak együtt.
- Mi jót csináltok? - törölgettem a szemem és ásítottam egyet.
- Sült csirkemell krumplival. - nevetett Char.
- Ohh.. értem. Az finom. - nyaltam meg a számat.
- Csajok gyertek kajálni! - ordított fel Lottie.
- Azt hiszem most megsüketültem. - nevettem. - Amúgy már ennyi az idő? - lepődtem meg.
- Igen, már dél elmúlt hétalvókám. - gúnyosan mosolygott.
- Haha, de vicces. - durcáskodtam, aztán felnevettem.
Lejöttek a csajok, viszont Roxy nem. Vajon alszik még? Vagy nincs itthon?
- Na és Roxy? - néztem a csajokra.
- Bement Liamhez a kórházba, és azt mondta, hogy pár napig nem fog haza jönni. - mondta Lottie.
- Értem. Remélem Liam jól van. - mondtam, és mindenki egyetértően bólogatott velem.
Megebédeltünk, és Louisnak hála végig röhögtük az egész ebédidőt. Nagyon jó fej, és vicces is. Felmentem és lefeküdtem az ágyra, mert annyira jól laktam. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Megnéztem és ez állt benne: Szia! Nikolas vagyok. Tudunk ma találkozni?
Miért akar velem találkozni? Na mindegy. Visszaírtam neki, hogy persze. Megbeszéltünk egy időpontot és elkezdtem készülődni.
... "Mindenképpen oda kell mennem." ...
* Lottie szemszöge *
Éppen amikor elaludtam volna, annyit hallottam hogy nagyon trappolva megy valaki, és folyton káromkodik. Mivel Louis már aludt, ezért kimásztam a kezei közül, és kimentem a szobából. Mentem a zaj felé, és Roxy szobájához értem. Benyitottam és nagyon megrémisztett. Egy táskába pakolt be pár ruhát, közben szipogott és beszélt magában. Olyanokat mondott, hogy: "Miért nem szólt? Segítettem volna." Nem tudtam mit mondani neki, csak odamentem hozzá és megöleltem. Csak sírt, mintha meghalt volna valaki.. Nem, az nem lehet.
- Mi a baj? - simogattam a hátát nyugtatásképpen.
- Olvasd el ezt. - kezembe nyomta a telefonját.
Az sms-ben amit Roxy küldött ez állt: Szia! Rég beszéltünk, remélem nincs semmi baj. Ha van időd azért majd írj.
A válaszban pedig ez: Szia. Royal London Hospital-ban vagyok, a 143-as szobában. Nincs semmi komoly bajom, de amint tudsz gyere be és mindent elmesélek! Csók, Liam.
Mostmár mindent értek. Azt, hogy miért van kibukva főleg megértem. Segítettem neki elpakolni pár ruhát, elmondta, hogy lehet nem jön haza ebbe a pár napban, csak ha muszáj. Mondta, hogy szóljak a többieknek is, hogy ne aggódjanak, viszont a telefont nem fogja felvenni, maximum üzenetekre fog válaszolni. Elköszöntem tőle, és üzentem vele, hogy jobbulást kívánok Liamnek. Lekísértem a kapuig, közben egy taxis is odaért. Roxy beszállt, integettünk egymásnak, aztán visszamentem a szobámba, és megpróbáltam álomra hajtani a fejem.
* Roxy szemszöge *
- A Royal London Hospitalhoz vigyen kérem! - szóltam a taxisnak.
- Rendben hölgyem.
Elindultunk, integettem Charnak. A taxiban sokszor elkapott a sírógörcs, de megfogadtam, hogy megpróbálok Liam előtt nem sírni. Amikor odaértem kifizettem a taxist, és kiszálltam.
Amikor megláttam az épületet átfutott a testemen a hideg érzés, pedig meleg volt. De maga az a tudat, hogy ott fekszik bent az akit szeretek nagyon rossz érzés. Átmentem a zebrán, mert éppen zöld volt. Beértem a kórházba, és megkérdeztem egy nővért, hogy merre találhatom a 143-as szobát. Megmutatta, én pedig remegő lábbal mentem felé. Benyitottam, és ott feküdt. Be volt gipszelve a lába, és az arcán volt pár horzsolás, de amikor meglátott egyből elkezdett mosolyogni.
Én csak mosolyogtam, de éreztem, ahogy könnyesedik a szemem, és remeg a szám a visszafolytott sírás miatt. Odalépkedtem hozzá, leültem mellé és megöleltem, viszont tovább nem tudtam tartani, kitört belőlem a sírás. Nem akartam pont előtte sírni. Picit lenyugtatott, és elengedtem. Amikor ránéztem, csak annyit tudtam kinyögni, hogy: Sajnálom!
Szipogtam, aztán lenéztem a földre.
- Nem kell semmit sem sajnálnod! Én sajnálom, hogy így kell látnod. - remegő hanggal válaszolt, aztán megtörölte a szemét.
Megöleltem, aztán csak egy szót tudtam kinyögni neki.
- Hiányoztál! - mondtam.
- Te is nekem! - mondta, és belepuszilt a hajamba.
- Szóval..mesélj! Mi is történt? Miért vagy itt? - szórtam rá a sok kérdést félve.
- Hát az úgy volt.. - kezdett bele a történetébe, én pedig minden tekintetemet rá szegeztem.
Sziasztok! Meghoztam a következő részt, kis csúszással, remélem nem haragszotok! Most már jönnek az izgalmasabb részek, hétfőn hozom a következő részt! :) Jó olvasást! x
"Louis ezt még azzal fokozta, hogy átölelt, és adott az állcsontomra egy puszit."
- Nagyon sietsz haza? - kérdeztem Louistól.
- Nem, dehogy. - mosolygott.
- Akkor.. őő .. izé .. itt alszol.. velem? - pirultam el.
Amúgy igen. Ideköltöztem, és nagyon boldog vagyok, hogy befogadtak.
- De aranyos vagy! - ölelt meg. - Hát persze, hogy itt alszok veled!
- Rendben, akkor gyere megmutatom a szobám. - elengedett, aztán vezettem az ajtóm felé.
* Louis szemszöge *
Nagyon meglepett, hogy ennyire oldódott a társaságomban, mert eddig visszahúzódó volt. Persze ez most nem azt jelenti, hogy letámadom meg hasonlók, mert nekem nem csak arra kell, hogy legyen egy jó éjszakám. Én tényleg komolyan gondolom vele ezt az egészet, szerintem ő is, azaz remélem. Beértünk a szobába, és ez fogadott.
Annyira aranyos minden. A macik is, meg a szoba is nagyon jól van berendezve. Csak mosolyogtam körülnézés közben, mire Char hozzámszólt.
- Min mosolyogsz annyira?
- Azokkal szoktál aludni? - mutattam a macikra mosolyogva.
- Hát..igen. Tudom eléggé ciki, de máshogy nem tudok aludni. - húzta félre a száját.
- Szerintem meg nem ciki, hanem cuki. - nevettem. - Szóval nem is engem fogsz ölelni alvás közben, hanem a macijaidat? - hajtottam le a fejem, és játszottam a sértődöttet.
- Nem tudom, majd meglátjuk. - mosolygott zavarában, és csavargatta a haját.
- Oké. Hol tudok letusolni?
Kimentünk a szobából, és elkísért az ajtóhoz. Bementem, és elindultam a tusoló fele, közben levettem a ruháim. Megnyitottam a csapot, és nyugtatott az az érzés, hogy a meleg víz átjárja a testem. Körülbelül negyed óra múlva kijöttem a kabinból, és felvettem az alsógatyám, mivel másikat nem hoztam magammal, mert nem tudtam, hogy itt fogok aludni. Kimásztam a fürdőből, és bementem a szobába.
Mikor beértem a szobába, csak azt vettem észre, hogy Lottie végig nézett rajtam, aztán mikor észbekapott elkezdett vörösödni. Rátettem egy lapáttal, kíváncsi voltam a reagálására.
- Tetszik a látvány? - kacsintottam rá, közben szexin néztem rá.
Nagyot nyelt, és teljesen lesokkolt. Bólogatott, ami azt jelentette, hogy igen.
- Örülök neki. - nevettem. - Amúgy tudnál adni egy felmosórongyot? Mert a fürdő kicsit úszik. - kínosan nevettem.
- Ööö.. igen persze.. - még mindig sokk alatt volt, mert alig fogta fel amit mondok neki, meg csak ott állt, mintha nem kérdeztem volna tőle semmit.
- Akkor tudsz adni?
- Jaa igen persze, de hülye vagyok. - nevetett saját magán.
Kaptam egy felmosót, így feltöröltem a vizet amit kipacsáltam, és visszamentem a szobába. Amikor visszaértem Char már bent feküdt az ágyban. Befeküdtem mellé, átkaroltam, ő is odabújt hozzám, de szorította a macit is.
Olyan aranyos volt. Azt hiszem szerelmes vagyok.
* Roxy szemszöge *
Minden nap Liamen jár az eszem. Fel kéne hívni, viszont nem is nekem kéne lépni. Nem tudom mit tegyek. Lehet, ha rajta múlik akkor soha többet nem fogunk beszélni. Az is lehet, hogy azért nem hív, mert már talált valakit magának. Döntöttem. Küldök neki egy sms-t, aztán lesz ami lesz. Ezt írtam neki: Szia! Rég beszéltünk, remélem nincs semmi baj. Ha van időd azért majd írj.
Aztán rányomtam a küldés gombra. Félek. Félek attól, hogy mi lesz, ha a barátnője ír vissza, hogy ki vagyok és hogy szálljak le róla. Én azt nem élném túl. Vagy lehet, hogy valami baj történt vele, de nem tudok róla? Azt meg végképp nem élem túl, ha valami történt vele, én esküszöm megyek utána. Aztán kaptam egy üzenetet. Amikor elolvastam kitört belőlem a sírógörcs. Most mit csináljak? Mindenképpen oda kell mennem.
... "Beültünk a kocsimba, és mondta merre menjek." ...
* Char szemszöge *
- Megjöttünk. - mondtam Louisnak.
- Oké.
Leállította a motrot, kicsatolta magát és kiszállt a kocsiból, de addigra én már ott vártam őt a járdán. Nekem kicsit fura volt, ahogy besétáltunk, de nem ellenkeztem.
Amikor beléptünk az ajtón, egyből rohant le mindenki, és a lépcsőnél pedig megtorpantak és csak néztek engem, Louist, és a kezünket. Mit is várhattam volna Maitetől, nem is ő lett volna ha fel nem tesz egy kérdést.
- Ti jártok? - kérdezte.
- Nem. - mondtam, de Louis hozzátette: még. Hmm.. bíztató.
- Ohh. Szóval kialakulóban van, ugye? - kérdezte Liz.
- Igen, ő az a pultos srác akiről meséltem.
- Louis Tomlinson vagyok. - mutatkozott be.
Mindenki bemutatkozott, viszont Roxy közbe vágott.
- Még mindig el szokott bambulni rajtad? - fordult Lou felé.
- Igen szokott néha, de engem nem zavar. - mosolygott.
- Köszi, én is szeretlek Roxy. - néztem gúnyos tekintettel rá.
- Tudom, én is, de ezt nem hagyhattam ki.
- Amúgy van munkám. - nevettem.
- Mi? - mindenki egyszerre kérdezte meg, amire egy nevetéssel válaszoltam. - Mondd már! - szólalt meg Elly.
- Hát az úgy volt, hogy elmentem a bárba, nem volt senki a pultba. Beálltam, mert nagyon feszültek voltak az emberek, aztán jött Louis, és beállt mellém. A Főnök pedig felajánlotta, hogy dolgozhatok ott náluk, mivel megmentettem őt is és a bárt is. Én elfogadtam, úgyhogy van munkám. - kifújtam a levegőt és mosolyogtam.
Annyit vettem észre, hogy mindenki összenyom, mert csoportos ölelés volt éppen, csak Louis maradt ki. Mikor mindenki elengedett hosszan megöleltem őt is, hogy ne maradjon ki semmiből, amit a csajok egy huu-zással fogadtak. Ölelés közben én voltam a csajok fele, és mikor elkezdtek ujjongani, én csak bemutattam - persze viccből - és öleltem tovább Louist. Viszont hallottam, ahogy Maite azt mondja a többieknek, hogy Mi nagyon összeillünk, úgyhogy szóltam neki.
- Maite!
- Mondjad.
- Tényleg összeillünk Louissal? - pirultam el.
- Szerintem igen, de ugye most nem akarsz megölni? - nevetett.
- Neem, csak kíváncsi voltam, hogy tényleg így gondolod-e.
Louissal és a csajokkal nagyon jól elvoltunk, beszélgettünk róla, rólunk, meg a csajokról is volt néha szó, de részben inkább csak rólunk volt szó. Louis ezt még azzal fokozta, hogy átölelt, és adott az állcsontomra egy puszit.
Sajnálom, hogy most hozom csak az új részt, csak tisztáznom kellett magamban a dolgokat.. Kaptam egy elég súlyos kritikát, amiben az állt, hogy fejezzem be az oldalt, mert nagyon unalmas és szar, és egyszerűen nem tudtam, hogy most mit csináljak. Folytassam, vagy inkább ne ?! .. De eldöntöttem.. Folytatom, de lehet hogy hamarosan vége lesz, mert mostanában időm sincsen csinálni, meg új részeket írni, a másik meg az, hogy nem tudom, hogy lenne még értelme folytatni. Eszméletlenül rosszul esett amit írtak, és kezdem belátni, hogy igaza van, és hogy egyáltalán nem is izgalmas a történet.. Eddig úgy gondoltam, hogy nem akarok happy end-et, és most még jobban erősödött bennem ez az érzés. Remélem, hogy később mások is rátalálnak az oldalamra, és kommentelnek, feliratkoznak. Mindegy, nem is húzom tovább, jó olvasást! x.
... "Nem érdekelt semmi, gyorsan elkértem a tulajdonostól egy kötényt, és beálltam dolgozni." ...
A főnök csak ámult, és egy hálás pillantást vetett rám. Igazából pultosnak tanultam, igaz bolti eladó a hivatalos neve, de nem baj, a lényeg, hogy értek hozzá.
* Lou szemszöge *
Amikor berontottam, annyit láttam, hogy a vendégek már nevettek, semmi bajuk nem volt. Megpillantottam Charlotte-t a pultba és majdnem leesett az állam. Megmentett engem, ezért nagyon hálás leszek neki. Elmentem átöltözni és beálltam mellé a pultba.
- Köszönöm. - mondtam felé fordulva.
- Ez természetes. Nem is tudtam, hogy neked kellett bejönnöd. - nevetett, közben kiszolgálta a vendégeket is.
- Ez hosszú.. - sóhajtottam, de én is segítettem neki, elvégre én dolgozok itt.
- Ööö..azt hiszem van időm. - mosolygott.
- Egyik munkatársam, aki váltott engem, felmondott, és a Főnök felhívott engem. De persze mire ideértem, addigra beálltál helyettem. Köszönöm. Előbb is ideértem volna, csak dugó volt.. - végig a szemébe néztem.
- Ohh értem, sajnálom. - pirult, mert néztem. - Mi az van rajtam valami? - odanyúlt az arcához, és elkezdte dörzsölni.
- Nem, nincs. Én csak..néztem milyen szép vagy. - mosolyogtam, és elfordultam, mert kezdtem pirosodni.
- Köszi. - mosolygott. - Ezt direkt csinálod? - kérdezte.
- Mit is? - elkomolyodott az arcom, azt hittem valami rosszat csináltam.
- Hogy folyton bókolsz, és elpirulok miattad.
- Csak az igazat mondom. - rámosolyogtam, aztán megláttam a Főnököt erre fele közeledni, így inkább a dolgomra próbáltam figyelni.
- Hogy hívnak megmentő? - nevetett a Főnököm Charlotte-ra.
- Ch-Charlotte Richardson. - nyögte ki a jövendőbeli barátnőm. Azaz remélem. Nem is tudtam még én sem a teljes nevét, de erre is sor került.
- Akkor mától, ha szeretnél, beállhatsz dolgozni hozzánk, persze kapsz fizetést is. Na elvállalod? - nézett rá Char-ra.
- Igen, természetesen. - nevetett.
- Akkor holnaptól ketten viszitek a pultot Louissal. Oké?
- Jó. - mondtuk mindketten. Legalább lesz időm megismerkedni vele. Annyira örülök.
- Sajnálom. - mondtam Charnak.
- Mit is? - rámnézett meglepődve.
- Hogy folyton zavarba hozlak. - lehajtottam a fejem.
- Semmi baj, csak fura, eddig nem nagyon mondott ilyet nekem senki sem. - szomorú hanggal mondta.
- Akkor mindenki vak rajtam kívül.. - nevettem.
Erre ő is mosolygott, de látszott rajta, hogy nem nagyon fogadja el önmagát, bár nem értem miért.
Egész jól elhülyültünk a munkaidő alatt, sokkal gyorsabban letelt így, mint egyedül. Mondta, hogy menjek el hozzá, ismerkedjek meg a barátnőivel. Persze belementem, ezért elmentem átöltözni, Char pedig ledobta a kötényt, mivel csak az volt rajta ami ide tartozott. Amikor kiértem, már kint várt. Beültünk a kocsimba, és mondta merre menjek.
