23. rész

Sajnálom, hogy most hozom csak az új részt, csak tisztáznom kellett magamban a dolgokat.. Kaptam egy elég súlyos kritikát, amiben az állt, hogy fejezzem be az oldalt, mert nagyon unalmas és szar, és egyszerűen nem tudtam, hogy most mit csináljak. Folytassam, vagy inkább ne ?! .. De eldöntöttem.. Folytatom, de lehet hogy hamarosan vége lesz, mert mostanában időm sincsen csinálni, meg új részeket írni, a másik meg az, hogy nem tudom, hogy lenne még értelme folytatni. Eszméletlenül rosszul esett amit írtak, és kezdem belátni, hogy igaza van, és hogy egyáltalán nem is izgalmas a történet.. Eddig úgy gondoltam, hogy nem akarok happy end-et, és most még jobban erősödött bennem ez az érzés. Remélem, hogy később mások is rátalálnak az oldalamra, és kommentelnek, feliratkoznak. Mindegy, nem is húzom tovább, jó olvasást! x.

... "Nem érdekelt semmi, gyorsan elkértem a tulajdonostól egy kötényt, és beálltam dolgozni." ...

A főnök csak ámult, és egy hálás pillantást vetett rám. Igazából pultosnak tanultam, igaz bolti eladó a hivatalos neve, de nem baj, a lényeg, hogy értek hozzá.

* Lou szemszöge * 

Amikor berontottam, annyit láttam, hogy a vendégek már nevettek, semmi bajuk nem volt. Megpillantottam Charlotte-t a pultba és majdnem leesett az állam. Megmentett engem, ezért nagyon hálás leszek neki. Elmentem átöltözni és beálltam mellé a pultba.

- Köszönöm. - mondtam felé fordulva.
- Ez természetes. Nem is tudtam, hogy neked kellett bejönnöd. - nevetett, közben kiszolgálta a vendégeket is.
- Ez hosszú.. - sóhajtottam, de én is segítettem neki, elvégre én dolgozok itt.
- Ööö..azt hiszem van időm. - mosolygott.
- Egyik munkatársam, aki váltott engem, felmondott, és a Főnök felhívott engem. De persze mire ideértem, addigra beálltál helyettem. Köszönöm. Előbb is ideértem volna, csak dugó volt.. - végig a szemébe néztem.

- Ohh értem, sajnálom. - pirult, mert néztem. - Mi az van rajtam valami? - odanyúlt az arcához, és elkezdte dörzsölni.
- Nem, nincs. Én csak..néztem milyen szép vagy. - mosolyogtam, és elfordultam, mert kezdtem pirosodni.
- Köszi. - mosolygott. - Ezt direkt csinálod? - kérdezte.
- Mit is? - elkomolyodott az arcom, azt hittem valami rosszat csináltam.
- Hogy folyton bókolsz, és elpirulok miattad. 
- Csak az igazat mondom. - rámosolyogtam, aztán megláttam a Főnököt erre fele közeledni, így inkább a dolgomra próbáltam figyelni.
- Hogy hívnak megmentő? - nevetett a Főnököm Charlotte-ra.

- Ch-Charlotte Richardson. - nyögte ki a jövendőbeli barátnőm. Azaz remélem. Nem is tudtam még én sem a teljes nevét, de erre is sor került.
- Akkor mától, ha szeretnél, beállhatsz dolgozni hozzánk, persze kapsz fizetést is. Na elvállalod? - nézett rá Char-ra.
- Igen, természetesen. - nevetett.
- Akkor holnaptól ketten viszitek a pultot Louissal. Oké?
- Jó. - mondtuk mindketten. Legalább lesz időm megismerkedni vele. Annyira örülök. 
- Sajnálom. - mondtam Charnak.

- Mit is? - rámnézett meglepődve.
- Hogy folyton zavarba hozlak. - lehajtottam a fejem.
- Semmi baj, csak fura, eddig nem nagyon mondott ilyet nekem senki sem. - szomorú hanggal mondta.
- Akkor mindenki vak rajtam kívül.. - nevettem.

Erre ő is mosolygott, de látszott rajta, hogy nem nagyon fogadja el önmagát, bár nem értem miért.
Egész jól elhülyültünk a munkaidő alatt, sokkal gyorsabban letelt így, mint egyedül. Mondta, hogy menjek el hozzá, ismerkedjek meg a barátnőivel. Persze belementem, ezért elmentem átöltözni, Char pedig ledobta a kötényt, mivel csak az volt rajta ami ide tartozott. Amikor kiértem, már kint várt. Beültünk a kocsimba, és mondta merre menjek.