2. évad 7. rész

Sziasztok! Újra itt. :) Remélem tetszik a blog új kinézete, mert elég sokáig tartott megcsinálni, és remélem ez már nem unalmas. Bevallom, nekem tetszik...Jobban, mint az előző! Kérném a véleményeket, hogy kinek hogyan tetszik most! :) Jó olvasást! x

... "- Ő az. - szipogott, és rám nézett." ...

- De.. De azt még is hogyan? - kérdeztem, bár nem vártam rá választ.
- Nem tudom, de itt az ideje, hogy kiderítsük. - letörölte a könnyeit az arcáról, és felállt a fürdőkádról.
- Gyere el velem! Megkérdezzük tőle együtt. - vetettem fel az ötletet.
- Biztos vagy benne, hogy ott kell lennem?
- Igen, legalább újra láthatod őt! Nyugi, menni fog minden. - mosolyogtam, és megsimogattam a vállát.

A beszélgetésünket a telefonom zavarta meg. Harry hívott.

- Harry az.
- Hangosítsd ki légyszi. - mondta.

Felvettem a telefont, és kihangosítottam.

- Szia! - köszöntem bele a telefonba.
- Szia drága. Mikor jössz ki? Már itt vagyok a házatok előtt. - a hangja nagyon boldog volt.
- Körülbelül 5 perc és megyek.
- Rendben. Csók. Szia. - és letette.

Ránéztem Louisra, aki idegességében törtelte az ujjait.

- Na készen állsz? Mehetünk?
- Igen. Azt hiszem.

Mentünk kifele, de párszor Louis megállt, mert nem volt biztos benne, hogy jó ötlet neki is jönnie.

* Harry szemszöge* 

Nagyon vártam már, hogy Lisa kijöjjön, és hogy végre láthassam. Ám amikor kijött, jött vele valaki. Valaki? Hiszen ez a valaki Louis Tomlinson a volt legjobb haverom. De várjunk.. Ő mit keres itt?

Már csak annyit vettem észre, hogy megölelt. De miért? Hiszen a szüleim azt mondták, hogy nem akart már a barátom lenni, és hogy azt üzeni nekem, hogy hagyjam békén. Most akkor mi is van?

Furcsa volt, hogy ennyire megölelt, de azért picit visszaöleltem én is, mert bevallom hiányzott nekem. De ő sírt is. Azaz szerintem, mert elég sűrűn szipogott miközben ölelt.

- Nagyon hiányoztál. - mondta, miközben elengedett és letörölte a könnyeit.
- Te is, de nem értelek. Nem te akartad azt, hogy hagyjalak békén? Anyáék ezt mondták nekem.
- Én soha nem mondtam ilyet! Nekem meg azt mondták, hogy... Te.. meghaltál. - sóhajtott egyet.
- Ezt tényleg nem értem. A szüleim akkor el akartak minket választani.. De miért?
- Azt hiszem van egy ötletem. - kezdett bele a mesélésbe, miközben Lisat átöleltem. - Mindig magamra vállaltam azokat a dolgokat amikbe nem kellett volna bele keveredned. Hadd ne kelljen most felsorolnom..De egy enyhébb verzió a piálás.
- Komolyan magadra vállaltál mindent? - döbbentem le.
- Igen. Nem akartam, hogy téged szídjanak le otthon. - mosolygott halványan.
- Hogy én mennyire köszönöm.. - néztem rá könnyes szemekkel.
- Ez természetes, barátoknak bármit! - nevetett, és megveregette a vállam.
- A közös terv még mindig áll, ugye? - mosolyogtam.
- Hát persze, nem felejtettem el. Viszont most megyek, magatokra hagylak, végülis randizni mentek, én nem kellek oda. Majd mi is lebeszélünk egy találkozót, aztán akkor kibeszélünk magunkból mindent. - nevetett. - A számom még mindig ugyanaz, mint régen, úgyhogy bármikor elérsz.
- Rendben. Örülök, hogy összefutottunk. - öleltem meg még egyszer.

Ölelés után Louis vissza ment a lakásba, mi meg elindultunk sétálni.