4. rész

Mostmár csak kétnaponta tudom hozni a részeket, mert így hamar vége lesz! Köszönöm a kommenteket, bár jöhetnétek többen is, de kezdetnek nem rossz. :D Na nem is húzom tovább, jó olvasást Mindenkinek! :)

... "Odaértem hozzá, és köszöntem neki." ...

- Szia! - kicsit izgatottan köszöntem neki, mert nagyon félek mit fog mondani és hogy fog sikerülni az első találkozás. Remélem nem rontok el semmit.

- Szia Maite. - visszaköszönt.

- Maradjunk a parkba és leüljünk egy padra, vagy sétáljunk? - mosolyogtam.- Szerintem maradhatunk. - mondta, és elindultunk a legközelebbi padhoz.Amikor leültünk, akkor egymás felé fordultunk és néztünk egymás szemébe. A csendet Ő törte meg.
- És mesélj magadról! Hogyhogy idehívtál? - mosolygott, és látszott az arcán a kíváncsiság, és az izgatottság.- Hát..akkor ott kezdem, hogy Maite Alejandra Peterson vagyok, 1991. június 4.-én születtünk meg a testvéremmel Elizabeth Christina Petersonnal itt Londonban. Apukánk magyar, Anyukánk angol származású. 10 évig éltünk itt, aztán Apukánk kapott egy munkát Magyarországon, és oda kellett költöznünk. Sajnos körülbelül egy héten egyszer, jobb esetben kétszer láttuk Apukánkat, mert nagyon sok a munkája még most is. Az én álmom, hogy egyszer színész lehessek, de ha ez nem jön össze, akkor az énekléssel szeretnék foglalkozni. Elly meg amióta az eszét tudja már énekesnő szeretne lenni, ezért is jöttünk ide Londonba, hátha itt több esélye van megvalósítani az álmát, és nekem is. Anyukánk is énekesnő szeretett volna lenni, már majdnem sikerült is neki, csak közbejöttünk mi a tesómmal, mert terhes lett velünk, és így inkább otthagyta az álmát. Nagy rajongód vagyok, vagy ha úgy jobban tetszik, akkor nagy Hooligan vagyok. - itt nevettem. - Igazából szerintem ennyi. Nagyon más nem jut az eszembe.

- Értem. Hát akkor eléggé mozgalmas életed volt eddig. - mosolygott. - És párkapcsolati téren mesélsz nekem egy kicsit? Nem muszáj, ha nem szeretnél.

- De, mesélek, mert benned megbízom. - pirultam, de eltakartam az arcom.

- Ne takard el magad, olyan aranyos vagy amikor zavarban vagy. - bókolt.

- Köszönöm. - elvettem a kezem. - Szóval 16 évesen volt egy elég komolytalan kapcsolatom, eleinte azt hittem, hogy ő más lesz mint a többi pasi. De neki is csak arra kellettem. Én hülye elkezdtem vele járni, de körülbelül 3-4 nap múlva már le akart fektetni. Én persze nem engedtem neki, és szakítottam vele. Következő nap megalázott a suliban, mindenfélét mondott a többieknek, csak hogy rajtam bosszút álljon. Azt mondta, hogy lefeküdtünk, meg még pár gusztustalan dolgot, amit inkább nem részleteznék, és mindenki beállított engem ribancnak a suliba, nagyon rossz volt. Csak Ellyre számíthattam, mert Ő hitt nekem, és mellém állt. Aztán 18 évesen már tényleg azt hittem, hogy végre megtaláltam a nagy Ő-t, és ez egészen 21 éves koromig tartott, szóval 4 évig jártunk, vele feküdtem le először. Egy nap felhívott, hogy már megunt és szakítani akar velem. Nekem összedőlt a világ, nem értettem miért mondta ezt. Ennyire unalmas lennék? - picit abbahagytam a történetemet, hogy tudjon mondani valamit.

- Szerintem egyáltalán nem vagy unalmas, és szerintem nagyon szép lány vagy. - mosolygott. - Az első srác akiről meséltél, ő meg egy gerinctelen állat. Nem érdemelt meg Téged, és jól tetted, hogy nem engedted meg neki, hogy lefektessen. A suliba biztosan rossz lehetett. - látszott rajta, hogy tényleg sajnálja amik történtek velem. - És most van barátod? - reménykedően nézett, legalábbis én ezt vettem ki. 

Ááá, biztos nem. Hogy tetszhetnék pont neki? Bárkit megkaphat, és pont én kellenék neki? Szép is lenne. 

- Itt vagy? - kérdezte.

- Igen, bocsi csak elgondolkoztam.

- Szóval akkor van barátod? - megint megkérdezte.

- Nem, nincs. Most jelen pillanatban az igazi nagy Ő-re várok. - nevettem.

- Értem, az jó. Vagyis.. - sóhajtott, és kezdett pirulni.

Ezt nem értem, Bruno Mars miattam pirul? Rákérdezzek? Nem merek.- Most mesélj Te magadról. - gyorsan tereltem a témát.- De hát mit? Mindent tudsz nem? - nevetett.

- Azért nem mindent.- Oké, akkor kezdem is. Peter Gene Hernandez vagyok 1985. október 8.-án születtem Hawaii-on Honoluluban és azon belül Waikikiben. Nekem is a nagy álmom az volt, hogy egyszer híres énekes legyek, és ez sikerült is, de térjünk vissza egy kicsit még a kezdetekre. Kiskoromban Elvis imitátor voltam, később Michael Jackson imitátor. Amikor még nem voltam híres, akkor udvaroltam sok lánynak, de mindenki elküldött.. Nagyon rossz volt. Aztán kicsit később írtam dalokat különböző hírességeknek, és a Billionaire-vel váltam igazán híressé. Azóta naponta kapok egy csomó szerelmes levelet, már volt két komoly kapcsolatom is, az egyik Channellel, a másik Jessicaval, jelenleg szingli vagyok. - a végén belenézett a szemembe.

Csak mosolyogni tudtam, nem tudtam erre mit mondhatnék, de hirtelen egy telefoncsörgésre lettem figyelmes. Bruno telefonja szólt, biztos el kell mennie. Felvette, és olyanokat mondott bele, hogy nem ér-e rá később, gondolom az volt a válasz, hogy nem, mert mondta Bruno, hogy akkor nemsokára ott lesz. Lerakta a telefont, és belekezdett abba a szövegbe, amit nagyon nem vártam.

- Annyira sajnálom, de el kell rohannom a stúdióba. - elővett egy papírt és írt rá valamit, aztán odaadta nekem. - Ha esetleg még szeretnél velem találkozni, akkor nyugodtan hívhatsz, neked bármikor felveszem a telefont. Akár éjjel is hívhatsz. - nevetett.- Semmi baj, ha muszáj, akkor menni kell. - nem örültem, hogy elmegy, de vigasztalt az, hogy megadta a telefonszámát.- Megyek is, remélem még találkozunk! - adott egy puszit, de én hülye véletlen elfordultam és a számra adott. Mind a ketten pirultunk, és még egy kicsit néztük is egymást, de nem szerettem volna, hogy elkéssen, ezért szóltam neki.- Bruno. Indulnod kéne! Nem azért mondom, mert el akarlak küldeni, de nem szeretném, hogy miattam szidjanak le, mert elkéstél.- Rendben, köszönöm! Akkor szia, és vigyázz hazafelé, mert kezd sötétedni. - mosolygott, és elindult.

Én még ültem egy kicsit a padon, aztán elindultam hazafele. Ahogy beléptem az ajtón, már mindenki ott állt és letámadtak a kérdéseikkel.