27. rész

... "Hát az úgy volt.. - kezdett bele a történetébe, én pedig minden tekintetemet rá szegeztem." ...

- .. hogy épp mentem át az úton, aztán egy dudálást hallottam és egy csattanást. Azután nem emlékszem semmi másra, csak hogy itt fekszek és keltegetnek. - húzta félre a száját. - Utálok kórházba lenni.. - sóhajtott.
- Pedig ha meg akarsz gyógyulni akkor itt kell maradnod, és meg akarsz gyógyulni! - szóltam rá komolyan.
- De nekem az is elég ha láthatlak. - mosolygott picit szomorú fejjel.
- De ne legyen elég. Legyen elég az, hogy itt is vagyok közben kapod a gyógyszereket, meg a kezeléseket és gyógyulgatsz. - mondtam aggódóan, és megfogtam a kezét.
- Köszönöm, hogy eljöttél. - mondta, és egy puszit lehelt az arcomra.

Látszott rajta, hogy fáradt volt, meg fájlalta a lábát. Nem csodálom, mivel eltörött neki. Szegény.

- Fáradt vagy? - kérdeztem.
- Igen, de ugye nem mész el?! - kérdezte ijedten.
- Nem, dehogy is. Hoztam magammal ruhát, pár napig tuti itt leszek veled. - mosolyogtam.
- Akkor alszol velem? - nevetett.
- Igen persze.

Odafeküdtem mellé, és elaludtunk egymás karjaiban. Jó volt újra látni őt, és látni, hogy nincs akkora súlyos baja. Az éjszaka közepén felijedtem, és azt vettem észre, hogy folyik rólam a víz, és tiszta könny az arcom. Szegény Liam is felijedt, mert sikítottam egy kicsit.

- Nyugi itt vagyok, nincs semmi baj! - ölelt meg szorosan.
- Olyan rossz volt.. - sírtam el magam.
- Nyugi, már vége, nem történt meg! - nyugtatott.
- Köszönöm!
- Ez természetes. - mosolygott rám.

Az éjszaka hátralévő részében már nem ébredtem fel, de úgy aludtam vissza, hogy Liamet nagyon erősen szorítom.

* Elly szemszöge *

Amikor felkeltem éreztem valami jó illatot a konyhából. Lementem és teljesen meglepődtem. Az fogadott, hogy Char és Louis együtt főzőcskéznek.

- Jó reggelt! - mondtam nevetve.
- Neked is! - mondták egyszerre. Annyira aranyosak együtt.
- Mi jót csináltok? - törölgettem a szemem és ásítottam egyet.
- Sült csirkemell krumplival. - nevetett Char.
- Ohh.. értem. Az finom. - nyaltam meg a számat.
- Csajok gyertek kajálni! - ordított fel Lottie.
- Azt hiszem most megsüketültem. - nevettem. - Amúgy már ennyi az idő? - lepődtem meg.
- Igen, már dél elmúlt hétalvókám. - gúnyosan mosolygott.
- Haha, de vicces. - durcáskodtam, aztán felnevettem.

Lejöttek a csajok, viszont Roxy nem. Vajon alszik még? Vagy nincs itthon?

- Na és Roxy? - néztem a csajokra.
- Bement Liamhez a kórházba, és azt mondta, hogy pár napig nem fog haza jönni. - mondta Lottie.
- Értem. Remélem Liam jól van. - mondtam, és mindenki egyetértően bólogatott velem.

Megebédeltünk, és Louisnak hála végig röhögtük az egész ebédidőt. Nagyon jó fej, és vicces is. Felmentem és lefeküdtem az ágyra, mert annyira jól laktam. Hirtelen megcsörrent a telefonom. Megnéztem és ez állt benne: Szia! Nikolas vagyok. Tudunk ma találkozni? 

Miért akar velem találkozni? Na mindegy. Visszaírtam neki, hogy persze. Megbeszéltünk egy időpontot és elkezdtem készülődni.